A szerep

Ismeritek a Szív szútrát?

Íme egy fontos részlet belőle:

“A forma nem különbözik az ürességtől, az üresség nem különbözik a formától. A forma valóban üresség, az üresség valóban forma. “

Mit jelenthet ez?

A forma-legyen az fizikai, vagy fogalmi- nem rendelkezik valódi tartalommal, csupán mi töltjük fel vele, aktuális nézőpontunk (emlékeink) szerint.

Amikor hárman nézzük ugyanazt az almát, az egyikünknek összefut a szájában a nyál, mert egy ugyanilyen kinézetű gyümölcsöt evett nemrég, ami nagyon fincsi volt. A másiknak megfájdul  az oldala, mert legutóbb pont egy ilyen almáért nyúlt a fán, mikor eldőlt a létra és leesett, két bordáját törve. A harmadik pedig gyanakodni kezd, mert eszébe jut Hófehérke és a mérgezéses sztori.

Ugyanaz a forma, különböző tartalmakkal feltöltve,

Magyarul: Nincs olyan, hogy ALMA!

Az alma= üresség.

Az üresség ugyan formákban nyilvánul meg, de tartalommal már mi magunk töltjük meg.

A kérdés az, hogy ez a feltöltés tudatlanul, az elme kondícióinak automatizmusában történik, vagy tudatosan, valamely hasznos tevékenység szolgàlatában.

Ismerve a karma ciklikus, működéséből fakadó szenvedést, az egyetlen igazán hasznos tevékenység, ha a hiábavaló körözés helyett, elindulunk befelé és önmagunkban felleljük a nem múló boldogság, a végtelen szabadság, valamint a kimeríthetetlen bölcsessèg kincsestárát jelentő forrást, ami valójában vagyunk.

Ez a dharma világa, ez a tudatos jelenlét.

Így el is jutottunk a SZEREP fogalmához.

Ha megértettük a formák ürességét, azt is könnyen megértjük, hogy megnyilvánulásunk a környezetünk felé, nem más, mint egy szerep, amit eljátszunk. Sokféle szerepet játszunk, aktuális szándékunknak megfelelően.

Másképp viselkedünk szülőként, beosztottként, főnökként, társként stb.

Ha valaki nincs tudatában ennek a folyamatnak és elhiszi, hogy ő valóban azonos ezzel a szereppel, akkor biztosan szenvedni fog.

A SZEREP tudniillik ÜRES!

Csak forma, aminek múlandó a természete.Nem rendelkezik valódi tartalommal. Pusztán mi töltjük meg azzal.

A kérdés, hogy milyen szándékkal.

Akkor lássunk egy konkrét példát:

Ha egy tanítvány, azt hiszi, hogy ő tényleg “csak” egy tanítvány, azonosul ezzel a szereppel, akkor lekorlátozza magát és hibás önazonosságba kerül, ami a jól ismert ciklikusságba, a karma megkötöttségének vilàgába sodorja őt, nem jut el sehonnan sehova, csak körbe megy. Így aztán újra és újra csalódásokat él meg.

Ha azonban egy helyzetben-pl. tanításon- tudatosan felveszi a tanítvány szerepét (ami annyit jelent, hogy nyitottan befogadja egy másik ember tapasztalati tudását, megfigyeli, elmélkedik róla és gyakorolja azt), akkor ezzel közelebb kerülhet saját valóságához, tehát a tudatos szerepvállalása-erre az eseményre-hasznos volt.

 Ha egy “Mester” elhiszi, hogy ő valóban azonos ezzel a szereppel, akkor azért, hogy az elméje továbbra is fenntarthassa ezt a hamis önazonosságot, maga alatt kell, hogy tartsa a tanítványt és folyamatosan éreztetnie kell önmagával és a külvilággal, micsoda különbség van közöttük.

A FENT-hez, kell kreálni egy LENT-et és fenn kell tartani a kettő közötti szakadék látszatát. Ez valótlan, tehát szenvedéshez vezet, minden résztvevő számára.

Az igazság az, hogy tanító és tanítvány között nincs lényegi különbség, mindannyian ugyanazzal a forrással rendelkezünk.

Ha azonban valaki tudatosan felveszi egy helyzetben a tanító szerepèt, a tapasztalatait átadhatja az arra nyitott hallgatóságnak, így cselekvése hasznos lesz, hisz mind közelebb kerülhetnek önmaguk valóságához, ami nem más, mint a nem múló boldogság, szabadság és mindentudas állapota.

Ez vagyunk mi!

A forrást senki se adta, mert eleve ez vagyunk. Sosem keletkezett, sosem múlik el, így el sem veszíthetjük. Ez a dharma, a tudatosság és jelenlét világa.

És, hogy miért mondom el nektek most mindezt?

Azért, hogy megérthessétek, hogy a dharma gyakorlója, nem támogathatja többé a karma megkötöttségének gyakorlatát!

Ha ráeszméltünk önmagunk és környezetünk hibás és hamis önazonosságára, különösképp a spirituális közösségen belüli szerepeinkre, nem tehetünk mást, mint hogy “átdolgozzuk” magunkon, megéljük a felismerésünkből fakadó érzéseinket, teret adunk nekik önmagunkban, így azok ki tudnak oldódni, a hozzáállásunk pedig természetes módon megváltozik.

A tudatlan automatizmusból a tudatosságba emelkedünk,így csak azzal a szándékkal használjuk az aktuális szerepeket, hogy mindannyiunk boldogságának és szabadságànak a felismerésében, tehát a valódi szellemi fejlődésben segítsenek bennünket.

Kapcsolódó cikkek

Együttérzés

Ahhoz, hogy megtapasztalhassuk a valódi együttérzést, először saját érzéseinknek kell átadnunk magunkat. Ellenkező esetben, pusztán a sajnálatot fogjuk érezni mások iránt, vagy kritizáljuk őket. Egyszerűen…

Válaszok

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük